Hétfő van. Az első tanítási nap. Jeles esemény. Úgy indultam neki, hogy lesz vagy 6 órám. Ehelyett lett kettő. Azokból se sokat értettem. Ezek a tanárok sportot űznek belőle, hogy suttogva beszéljenek. Pedig hát a spanyol nép nem arról híres, hogy milyen halk szavú, és mégis. Pedig az utolsó órán már az első padsorba ültem, de ez sem segített.
A másik fontos esemény, ami történt, hogy voltam a könyvtárban. A pszichológia-szépművészet intézeti könyvtárban. Ebben az az igazán nevezetes, hogy elszaladtunk ennivalót szerezni, és mire visszaértünk, a könyvtár már zárva volt. Persze én az otthoni szokáshoz híven bent hagytam az asztalon a cuccaimat, minthogy a könyvtár-sémám tartalmazza azt az információt, hogy a nyitva tartás az esti órákban ér véget. Valamint ki sem volt írva, hogy ez így fog történni. Azt hiszem, eredményesebb lenne, ha nem támaszkodnék többé a sémáimra. Itt más a rendszer.
Például képzeljük el (ez már egy másik téma itt, csak nem jutott eszembe semmi jó átvezetés), szóval képzeljük, hogy odamegyek most egy ilyen felügyelő emberhez. Mondom, hogy Hölgyem…Vagy uram… De inkább nő legyen, szóval „Hölgyem”-nek szólítom. Vagy inkább valahogy úgy, hogy Entschuldigung Senorita! Ez itt egy móka-tábor, ugye? Rajta vagyok a listán, ugye? A vidámpark mikor lesz? És jár ma végre fagylalt az ebédhez?
És a válasz valahogy így hangzana. Móka-tábor? Hisz az nem itt kerül megrendezésre. De megnézem, rajta van-e a listánkon, mert ha nem, átküldjük. Ááá igen látom, itt van. Nem, ön egy önismereti kurzusra iratkozott fel. Ahol megmondják magának hogy „milyen aljas, vagy hogy milyen otoba”.
Például ma… Emlékszel, Csandra, hogy az önismereti játékban volt egy „Bölcsesség” kártya, amin az állt…ööö…nem tudom pontosan mi, de azzal volt kapcsolatban, hogy nehogy a türelem gyávaságba forduljon át. Na, Te mindig mondod, hogy milyen türelmes vagyok, pedig ki tudja, lehet, hogy csak nem merem lekaratéjozni a gonoszkodókat. Bár végiggondolva számomra mégiscsak így tűnik célravezetőbbnek.
Vagy hogy itt most nincs melegvíz. Minden este hideg vízzel zuhanyzom. Ez akkor különösen szép, amikor hajat is kell mosni. Ami azt illeti, megérkezett az ősz szele Salamancába, és a nappalok sem olyan tikkasztóak, az éjszakák viszont kifejezetten hűvösek. Meg a hideg víz. Elvégre is ez csak egy civilizációs csökevény, hogy minden este kell az az 50 liter melegvíz. Hát annyira azért nem egyszerű leszokni róla. No meg az internet, ami nélkül szörnyen érzem magam. Pedig nem is az enyém, és úgy bosszankodtam, hogy nem tudom használni, hogy rettenetes. És hogy nincs porszívó. Szóval hogy ha véletlen különbnek érzem magam bármely nyugati embernél is, az puszta önbecsapás. Úgy ragaszkodom a dolgokhoz, hogy sértve érzem magam, ha meg kell válnom tőlük. Mára ennyi.
