Vasárnap Toledóba utaztunk, szintén busszal. (Nem is említettem az előző bejegyzésben a nagyon meghatározó potyareggeliket. Mert azok a reggelik!!! Az ember már-már azt hihette, hogy a feltálalt eleségek a menyország knyhájáról érkeztek! Mindenféle volt, amit csak megkívánhattam. Bizony, bosszankodtam is, mert én nem tudok sokat enni reggelire.)Itt azonban adótott hogy Toledó utcái nem járhatók busszal, és gyalog kellett folytatni utunkat. Láttunk pár templomot, egy El Greco festményt, volt borkóstolás (na az a bor, amitől mindenki hanyatt volt dőlve, az olyan volt, mintha bogáncsból préselték volna. Legalább félig. De mindegy, én nem vagyok ehhez elég érett) sikátorok, Plaza Mayor árkádokkal, palota… jellegzetes a mudéjar stílus. Az azt jelenti, hogy a spanyolországi keresztény meg az arab építészet keveredése. Volt ebéd is, ahol egy szegény marhát adtak. Én abból nem is ettem, csak az előételből, ami lecsószerű volt, meg a desszertből, ami puding és mascarpone szerű volt. Így is jóllaktam. Aztán még sétáltunk meg elmentünk egy ékszerkészítő műhelybe, ami annyira nem volt izglmas, de sebaj. Végül vissza Madridba, onnan meg vissza Salamancába. Az utolsó hely jutott nekem a vonaton. És ennyi.