salamanca latina. salamanca

 2009.11.03. 20:13

Hogy is kezdjem, hogy is kezdjem. Most így utólag írok, nem az események hevében, és nem egyszerű… De valahogy csak megoldom? Nem? Há’ megoldok én mindent, előbb-utóbb.

Mondjuk kezdem azzal, hogy nekem Salamanca Latin. Latin-Amerika. (most eszembe jutott a Heaven Street Seven együttes remek slágere, íme: https://www.youtube.com/watch?v=X7wAoV1_Uc8&feature=related XD) Na az úgy kezdődött, hogy ezt mindig is sejteni lehetett, mióta a Renééknél (Chile) lakoztam majd’ egy hetet. De aztán jött Alba (Columbia), Rosario (Guatemala), majd Diego (Mexikó) és itt pecsételődött meg a sorsom. Diegoval már másfél hónapja szerettünk volna találkozni, de a modern kommunikáció eszközeinek köszönhetően ezt mintegy 6 hét alatt sikerült összehangolni. Minthogy majdnem megfulladtam, (h1n1, vagy közeli rokona) elvitt forrócsokizni. Hát én olyat még nem láttam. Emberek, ha van valami, amit nem szabad kihagyni az életben, akkor a forró csoki olyan. Mármint ez az említett alfaja a forrócsokinak. Szóval beszélgettünk, és jól éreztük magunkat, aztán szerdán, amikor mexikói est volt a kedvenc báromban (mert nekem ilyen is van. Na jó, mondjuk az egyetlen bár, ahova nem enyhe lehagoltsággal lépek, ellenben örömmel. Azért, mert ez egy délamerikai kultúrgyűjtőhely. Hát ezt a fogalmat most találtam ki, és nem szeretném kifejteni. Elnézést.). A bár neve Savor. Itt tanultam meg aznap este mintegy negyed óra alatt latint táncolni, hogy mindenki csak ámult és itt kérdezték meg először hogy spanyol vagyok-e. Attól meg, aki megkérdezte, megkérdezték hogy ugyan már hova tette a látását, vagy hol álmodott vöröshajú spanyolt, e? No de mindegy. Aztán utána ugyanitt volt chilei est, amin szintén részt vettem, és sajnos fele annyit sem táncoltam, de egész sok chilei gyümölcsös bort ittam, és az finom volt. No hát így, hogy aztán végül Diegoval legjobb barátok lettünk, és a többi ismerőseim is mind latin-amerikaiak, lett nekem Salamanca Latina.

Egyébként nagyon vicces, tegnap Renéék meghívtak palacsintázni. Mit sem sejtve odamegyek, üdvözöljük egymást, és alig hagyva időt az akklimatizációra közlik, hogy a palacsintát én sütöm ám, mert ők nem tudják hogyan kell, az enyém meg olyan finom volt múltkor! J Ez ám a meglepetés. Én meg jó nagy zavarban lettem, mert a palacsinta nekem mindig olyan intuitív. Azaz zutty bele minden, és majd lesz ami lesz. Na meg arról nem is beszélve, hogy nekem a sütés-főzés mindig meglehetősen intim dolog. Számomra egy főzős műsorban szerepelni majdnem olyan lenne, mint pornósztárnak lenni. Na jó, csak majdnem, mert az meg mégintimebb. Én ezt az intimséget a végletekig tudom fokozni, szóval a leméréséhez nem lenne elegendő egy 5 vagy 10 fokú Likert-skála! Nem bizony! Kéne vagy 20… 25 fok! J Ezzel az okfejtéssel lassan elérkezünk a végszóhoz. Még leírom, hogy éppen várom a szüleimet, meg Csandra királyfit, hogy érkezzenek meg. Mert bizony, ők éppen keresztülszáguldanak Európán, hogy engem lássanak. Én meg jól izgulok értük, miattuk, meg minden. De majd ide fognak ám érni! Addig is intimkedek. Azaz főzök. Hmm, ha tudnátok, miket! És ha ők tudnák! (Biztos jobban sietnének…)

A bejegyzés trackback címe:

https://alomvilagjaro.blog.hu/api/trackback/id/tr801496857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása