Több mint egy éve, hogy magam mögött hagytam, s azt gondoltam, soha nem nézek majd vissza. Gyakran visszanéztem. A nyelvvel kezdődött. Spanyolul tudtam beszélni, úgy tolultak nyelvemre a szavak. Aztán elmúlt. A nyelvbe tömörödött minden emlék, s spanyolul olvasott szavak olyan mély érzelmeket váltottak ki, mintha visszadobtak volna az időben. 

Több mint egy éve nem írtam ide, bár sokszor terveztem. Nem jöttek a megfelelő szavak, nem jöttek a megfelelő rendező elvek. Pedig akartam. Terveztem. Most egy álom hirtelen mindent feloldott:

Salamancában voltam. Meglógtam itthonról. Ez azt jelenti, hogy semmi más dolgom nem volt, mint ott lenni. Tudni illik, aki meglóg, az teljesen szabad. Az maga mögött hagyja a világot, minden kötelezettséggel, határidővel és kötöttséggel együtt. A meglógás kicsit hasonlít a lopásra. Ugyanis a lopott dolgok után nemhogy fizetni nem kell, de nem kell se áfát, se adót fizetni, nem kell beleírni a jövedelem bevallásba - mert illegális. Kívül van a rendszeren. A meglógás is ilyen, kívül van a rendszeren. Ha be van tervezve egy hét "meglógás", akkor az valójában nem is az, hanem kirándulás, és csak szaporítja a problémákat.

Szóval meglógtam. Ott álltam, sétáltam, futkároztam Salamanca utcáin, és nem érdekelt semmit, tudtam, hogy most végre enyém ez a város, most nem fog megzavarni semmiféle szakdolgozat vagy műhelymunka, vagy nemtörődöm barátok vagy féltékenység... Ott voltam, és néztem az épületeket, és még amiatt sem aggódtam, hogy hol fogok aludni az este, mert bizony még szállást se kerestem magamnak. De nem zavart. Tudtam, hogy legfeljebb sehol. Nem volt sok pénzem, és nem volt sok csomagom. Nem volt sok tervem, és semmi elintéznivalóm. Egyszerűen boldog voltam. Megkerestem a barátaimat, és ők mind örültek. Spanyolul beszéltünk, megöleltük egymást. Nem volt aggódás, nem volt elvárás, csak szabadság volt és szeretet. Derűlátóan gondoltam az előttem álló napokra.

Mit mond vajon ez az álom? Nekem azt - ez zuhanyzás közben kristályosodott ki - hogy ez egy képesség, amit megharcoltam. Illetve az előző két évben megharcoltunk. Lehet, hogy még most is  küzdünk érte. Lett bennem valahol mélyen egy hely. Egy belső város, ahova akkor, amikor feszült vagyok, vagy fáradt, mindig el tudok menni, ha másként nem, akkor álmomban. Itt ha akarom csend van, ha akarom zsivaj. Itt nyugalom van, de ha akarom zsongás. Itt szeretet van, és szabadság. Ez lettél Te, Salamanca. Te templomokkal kísértő, rothadt sonkákkal üldöző, kietlen utcákkal szomorító, flegma lakótársakkal bosszantó, éjszakai szelekkel ijesztgető, ködökkel, sötét reggelekkel nyomasztó város, te az újonan szerzett boldogság fészke. Immáron megérkeztem. Immáron el tudok menni.