Egy teknőc szalad át az úttesten. Fut, szalad, kapkodja a pici kurta lábait, de csak nem halad elég gyorsan. Autók száguldanak el fölötte iszonyatos robajjal. Egyszer csak feltűnik az útok három rohanó alak. Egy férfi és egy két lány. Eszeveszett vágta. Szemből újabb autók közelednek, a motorok bőgése egyre hangosabb. Végül a férfi, aki elől fut, felkapja az ijett teknőst, és a három futó eltűnik az útról. Az állat kalimpál kis lábaival, rémülten húzza be a fejét, és kukucskál kifelé onnan. Tulajdonképpen megmenekült. „Tulajdonképpen megmenekültem. Nem olyan rossz ez így. Bár az egy kicsit kellemetlen, hogy egy méterrel a föld felett kalimpálnak a lábaim. Ehh. Ki lehet ez a zöld paca narancssárga szőrrel a tetején? És ez a barnás féle? Érthetetlen. Mért birizgálják a páncélomat? Olyat már hallottam, hogy levest csináltak teknősből, na de hogy tapperolják? Fura….” Gondolhatta a parányi lény, akit megtaláltunk, felszedtünk, aztán az úttest túloldalán egy erdőben útnak eresztettünk.

Mért van egy darázs a reggeli kávémban???

„Tiszta gáz ez az ország. Mindenhol szemét van. Tegnap előtt, amikor napszúrást is kaptam., egy órát mentem a parton a sziklák között. Végre megtaláltam a helyet, ahol festeni akartam, felhágok a sziklaszirtra, már gyanús a szag, de hátranézek, és egy szeméttároló van mögöttem. A tenger tele van ágybetétekkel meg gumikerekekkel. Meg midnenhol hűtők vannak. Például ebben a kanyarban is van egy. Né, ott meg egy mosogatótálca, meg egy tv…””A tavirózsák között meg ott virágzik a pillepalack”

Felkanyarogtunk egy hegyre, ahol természetvédelmi terület volt, sonka- és sajtárusok, no meg egy roppant fontos ember sírja. Montengró legnagyobb hercegéé és költőéjé egyben. Szóval hogy ezek a fogalmak egy embert rejtenek. Megmásztunk kb. 47x9 lépcsőt, fizettünk 4x3 eurót, és leballagtunk a sírkamrába. Ági teljesen rá volt pörögve a hullára, ami mit egy rendes mauzóleumban, ki van állítva. Gondolta ő. De a hulla nem volt kiállítva, hanem egy szolíd kereszttel ékesített márványlap alatt változott vissza porrá, amiből egykor elkészítette a mi teremtőnk, ugyebár. Ági csalódottsága felmérhettlen. Sok lépcső, semmi hulla, sok kanyar, hosszú fényképezgetés, nulla angol WC. Na persze a táj szép, de aki egyszer csalatkozik, azt hogy kárpótolhatná néhány napsütötte kopár szikla?!

Jé, ebben a szállodában senki nem csinál semmit. Vagy ha mégis, azt titokban. Az egész személyzet 8-kor kel, reggelizgetnek, aztán lemennek strandolni, néha beállnak a pultba, aztán este megvacsoráznak.

Montenegróban a zenei izlés odaát van. Szóval hogy nem ott, hanem máshol. Elveszve. Elsorvadva. Annál több a gyerek. A csecsemők, akiket a szüleik folyamatosan bőgetnek. Na most képzeld el, folyamatos hangos tuc-tuc-tuc-tuc, vagy délszláv mulatós, vagy esetleg délszláv punk, plusz bömbölő csecsemők. Ideggörcs. Migrén. Kínzókamra.

A szállás egy olyan öbölben volt, ami haditengerészeeti övezet. Tőlünk pár 100 méterre pl egy tengeralattjáró-bunker volt. Másutt igazi tengeralattjárók. A víz alja is érdekes. Szemetes, persze. Egyik nap találtam egy üvegpoharat. De volt mosógép, borosüveg, traktorkerék is. Volr roncshajó is. Meg tengeri uborka, sün és csillag. Pár hal is akadt. Azok aranyosak voltak, úsztunk együtt. De a kedvencek a tarisznyarákok voltak. Csak mert azok jófejek.