Életemben először elhatároztam, hogy taxiba ülök, és az állomáson nem volt taxi. Eképpen kunyeráltam térképet, és végigvonszoltam a mintegy 30 kilós bőröndömet a mintegy 35 fokos Salamancán. De ez csak akkor kezdett aggasztóvá válni, amikor már közel a végkifejlethez sikerült eltévedni. Hát igen. A térképolvasás zsenije veszett el bennem. (Kár, hogy még senki nem találta meg.) René, akinél lakom, nagyon kedves. Vannak itt még többen is, és mind nagyon kedvesek. Az elején abszolút nem értettem, ahogy beszéltek, most már kezdem. De folyton fáradt vagyok, lehet, hogy mert nagyon kell koncentrálnom, hogy leszűrjem, mit akarnak mondani. És hát a válaszkészségem is hagy némi kivánnivalót maga után.

Itt minden olyan internacionális! Épp gondolkodtam rajta, hogy itt lakik két chilei fiú, két kirgíz lány (ikrek), vettem egy bicajt egy francia fiútól, egy másik volt itt beszélgetni este, tegnap egy argentín, csevegtem egy kínai lánnyal, ma szemben ült velem két magyar lány, és útbaigazított egy szaud-arábiai. De spanyollal max. 4-5-el beszéltem.

Tegnap (Renéék szerint a megérkezésem miatt) hatalmas tüzijáték volt itten. Én alapvetően nem szeretem a tüzijátékot, de ez annyira szép volt, és jól eltervezett és kivitelezett, hogy nem hogy hajlandó voltam végignézni, de el is voltam bűvölve. Olyan volt, vagy érdekesebb, mint az utolsó tüzijáték, amit élveztem; kb 10 éve, augusztus 20-án. Aztán elmentünk egy koncertre is, de csak 2 szám erejéig maradtunk, mert nagy volt a tömeg. Én a tömeg fogalmával eddig még nem voltam ismeretségben, mert az ami itt volt, minden képzeletemet felülmúlta. Ilyen ez a hely. Felülmúlja folyamatosan a képzeletemet.

Na mondjuk az is, hogy mivel tegnap fiesta volt, ma siesta van, szóval nincs munka, midnen zátva, stb. Vannak, akik tudnak élni…

Egyébként a nap legnagyobb részében ügyeket intézek, legyaloglom a lábam, és nagyon álmos vagyok. Ennyit szerettem volna csak… Vétel------------------------------------------