Pedig úgy akartam, hogy azt írhassam, hogy „az ötödik éjjelen/volt már albérletem”. (Kezeket fel, aki érti, miért?!) Szóval van. Remélen nem az lesz a következő bejegyzés, hogy „egy hirdetés/kéne egy ház falán…” Bár most épp nagyon rossz zenét hallgat a szomszéd szobában a lakótársam. Na sebaj, majd keresek valami megoldást.
Szóval az albérlet. Olcsó, jó helyen van, van wifi, amin lehet kalózkodni, elég koszos (de azóta a lakótárssal megbeszéltük, hogy holnap kitakarítjuk), és a szobámat már egész otthonosta berendeztem. Szóval most itt vagyok benne.
Az egyetemes ügyintézés tiszta reménytelen. Alapvetően az megnehezíti a dolgot, hogy a tanszék kint vana város szélén, a többi dolog meg bent a város belsejében. A többiről meg most nem is akarok… Egyébként ma megismerkedtem egy szintén pszichológiás erasmusos lánnyal, aki finn. Szimpatikus volt! Sétáltunk, beszélgettünk, élveztük, hogy lehet angolul. Aztán elindultam bevásárolni. Az az új projektem, hogy térkép nélkül megyek. Na most is úgy mentem, mindenféle kicsit utcákon. És egyszer csak megláttam egy srácot, akivel előző este megismerkedtem, mexikói, és elkísért vásárolni.
Ehhez hozzá tartozik, hogy előző este ejtettem meg az első salamancai fiestán éjszakáját, amiről reggel 5 körül sikerült hazaérnem. Na jó, az utolsó 2 órában már csak nyűglődtem az álmosságtól meg a hidegtől, de ez akkor sem rossz teljesítmény. A tapasztalat pedig… Az itteni bulik csak abban különböznek az otthoniaktól, hogy a fiúk intenzívebben nyomulnak. Bár ezt lehet hogy csak én érzékelem így. Hát persze a zene is többnyire spanyol, de lényegileg akár japán is lehetne, akkor is így szólna. Na szóval főkép rájöttem, hogy még mindig nem vagyok egy diszkó-baba.
